Az ipari polcrendszerről meséltem nagypapának

A nagypapámmal nagyon sokat jártunk horgászni kiskoromban.Mindig élveztem a vele együtt eltöltött időt, mert mindig nagyon jól szórakoztunk együtt. Imádtam hallgatni a történeteit, amit mindig mesélt.Mindegyik a kis kori bolondozásairól szólt. Nagyon élvezte az életet kiskorában,a barátaival pedig állandóan rosszaságon járt az agyuk. Például egyszer elszöktek otthonról és elmentek a patakba fürdeni. Ahol egyébként tiltott volta fürdés, mivel veszélyesnek nyilvánították. Az egyik gyerek apukája azt mesélte, hogy abban a patakban krokodilok úszkálnak. Így a nagyapámék nagyon féltek. Egyszer feléjük úszott egy zöld valami. És hirtelen azt hitték, hogy egy krokodil, és kiugrottak a vízből, elkezdtek futni és hazáig futottak. Másnap arra mentek és akkor jöttek rá, hogy az nem is igazi krokodil volt,hanem csak egy műanyag játék krokodil, amit az egyik haver apukája tett oda tréfából.

Viszont a nagypapa most már sajnos nagyon beteg. Már nem járunk horgászni, csak néha átnézek hozzájuk és beszélgetünk.

Múltkor épp arról meséltem neki, hogy milyen polcrendszert szeretnék beszereltetni a gyárba. Ugyanis van egy internetes oldal, ahonnan ipari polcrendszert is lehet beszerezni kedvező áron. Mindegyik polcnak nagy a teherbírása és könnyen összeszerelhető. Különösen a rozsdamentes fémpolcnak nagy a teherbírása. A fémpolcok ellenállnak a környezeti hatásoknak, így higiénikus szempontból teljes mértékben megfelelnek az élelmiszer,- vegyi, – illetve gyógyszeripari követelményeknek. Esztétikus a megjelenésük, így lakberendezési területen és kereskedelmi árubemutatóként is alkalmazhatók.

A raklapos állványrendszer lenne nekünk talán a legjobb megoldás, hiszen azok raklapos áruk tárolására is alkalmasak. A raklapos polcrendszer egy hagyományos szerkezet, mely kiválóan alkalmas a fából, illetve műanyagból készült raklapon, ládában, fémketrecben, tartályban vagy egyéb más tároló eszközben tartott áruk tárolására.

A rendszer áthidaló gerendákból áll, melyeknek egységes a formája és speciális csöves profilból készülnek, és beakasztós rögzítőrendszerrel vannak ellátva. Ilyen raklapos állványrendszert rendeltünk a raktárba, és azt kell, hogy mondjam, meglepően gyorsan kihozták és betelepítették.

Az állványrendszer megfelelt a leírásnak és jól és tartósan működik. A nagypapát meglepte az a sok minden, amit az ipari polcrendszerünkről meséltem neki, nem is gondolta, hogy ennyiféle polcrendszer van. Pedig a többszintesről és az önhordó polcrendszerről még nem is beszéltem! Pedig lehet,hogy azok is érdekes lennének számára.

A nagypapa mindig is olyan volt, aki szeretett új dolgokat megtanulni és szeretett elveszni az apró részletekben. Viszont hosszútávon azért ő se tudott mindig odafigyelni arra, amit mondtam neki, sokszor előfordult, hogy elaludt. Így történt ez múlt vasárnap délután is, mikor a polcrendszerekről meséltem neki. A nagymami bejött a szobába, és mondta, hogy most hagyjam. Majd legközelebb folytatom a mesélést. Remélem, hogy a nagypapa azért hamar meggyógyul és tudunk majd elmenni horgászni még egyszer, mint kiskoromban. Hiszen már csak a munka van nekem, meg a nagyszülők.

Jövővasárnap is el fogok menni hozzá, és remélem, hogy még tudok beszélni vele a polcokról! Vagy akármi másról.