Jó lakásbiztosítás nélkül szerintem még a halak se haraptak volna úgy!

Lassan két évtizede, hogy a legjobb barátommal lejárunk nyaranta a Velencei-tóra horgászni. Minden évben összebeszélünk, szabaddá teszünk az életünkből egy hetet, és kivonulunk a civilizációból. Magunk mögött hagyjuk a napi nyüzsgést, a forgalmat, a szmogot, a kiabálást, és teljesen megnyugszunk. Minden évben kibéreljük ugyanazt a kis kétszobás faházat, amihez csónak is tartozik, kikapcsoljuk a telefonunkat, és arra az öt napra megszűnünk létezni a világ számára. Azt hiszem ennyi még igazán megengedhető még a legelfoglaltabbak számára is. Csakhogy a legutóbbi ilyen kiruccanást majdnem meghiúsította egy lejárt lakásbiztosítás. Ráadásul az enyém! Annyira szégyelltem magam, egyszerűen elsüllyedtem volna, ha tudok.

A barátom már családos ember, felesége és egy kisfia van, én viszont továbbra is egyedül vagyok, szóval nekem még akkor se lett volna segítségem az ügyintézésben, ha megfeszülök. Más sajnos nem járhat el a nevemben ilyen ügyben, és egyébként is eléggé gyűlölök szívességet kérni bárkitől is, szóval magamra voltam utalva. A szüleim és a testvérem nagyon messze laknak, rájuk sem számíthattam. Igazából a saját butaságom miatt történt az egész, mert elfelejtettem befizetni a régi lakásbiztosításomat, amit így megszüntettek. Nekem már csak az értesítést küldték ki róla, úgyhogy esélyem se volt kapálózni miatta. Ráadásul a posta is elkeverhette, mert elég későn kaptam meg róla a levelet. Úgyhogy hirtelen kellett valamit kitalálnom.

Csakhogy az élet egyáltalán nem milyen egyszerű. Kifutottam az időből, és kénytelen voltam úgy útra kelni, hogy tudtam: semmi biztosítás nincs a lakásomon semmi biztosítás. Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy mennyire szorongató érzés volt. Valószínűleg ha nem veszem észre és nem olvasom el a levelet, tehát nem tudok az egészről, akkor pont ugyanolyan felhőtlen hangulatban mentem volna, mint annak előtte midig. Most viszont ott lebegett a fejem fölött az érzés, hogy mit csinálok, ha pont most történik valami. Szerintem ez mindenki számára egy ismerős érzés. Próbáltam elterelni a gondolataimat, ahogy az autópályán suhanva gyülekeztek mögöttem a kilométerek, de sem a jó idő, sem a jól megérdemelt pihenés nem tudta velem elfeledtetni a gondomat.

Úgy voltam vele, hogy bőven elég, ha engem esz az ideg az egész miatt, szóval mikor megérkeztem, semmit nem szóltam a dologról a barátomnak. Ő már ott volt, átvette a házikót, és ki is pakolt. Éppen a tornácon ült és tartalék szerelékeket készített a reggel induló horgászdömpingünkhöz, amikor begurultam a kapun. Elég rég nem láttuk egymást, úgyhogy egymás nyakába borultunk, és nevetve üdvözöltük a másikat. Talán ez volt az egyetlen olyan pillanat, amikor nem a fejemben tornyosuló baljós gondolatokkal foglalkoztam. Bevittem a cuccaimat a szobámba, kipakoltam és én is elkezdtem készülődni az előttünk álló maratoni pecázásra. Közben sokat beszélgettünk, rengeteg mesélnivalónk volt egymásnak.

Reggel aztán hajnalban keltünk, felöltöztünk, összeszedtük, amire szükségünk lesz és vízre bocsájtottuk a csónakot. Még nem szállt fel a reggeli köd, szóval olyan volt az egész, mint amilyeneket filmeken lát, vagy könyvekben olvas az ember. Kieveztünk vagy ötven méternyire a parttól, leeresztettük a horgonyt, bedobtuk az eresztéket és vártuk, hogy a halak úgy döntsenek: ideje reggelizni. Órákig ültünk a csónakban szótlanul, csak néha beszéltünk egy keveset. Ez nem a kínos hallgatás-féle volt, amikor szinte hallja az ember a háttérben a tücsköket, hanem a meghitt, baráti csend, amikor mindketten a dolgunkra figyelünk, és tudjuk: kint vagyunk a nyílt vízen és csak egymásra számíthatunk. Ezt annyira komolyan tudtuk venni, mintha egy tengeri halászhajón lennénk, nem a parthoz közel, körülbelül két méter vízzel alattunk. Viszont én egyszerűen nem voltam képes feloldódni, folyamatosan a lakásbiztosítás járt a fejemben.

lakásbiztosítás

Az a módszerünk, hogy amikor már nagyon tűz ránk a Nap, akkor kievezünk a partra ebédelni és szusszanni egyet, és késő délután vagy visszaevezünk a vízre, vagy a partról dobunk be. Most se tettünk másképp. Csakhogy általában ilyenkor már vidáman csevegünk, hiszen mindegy, hogy elzavarjuk-e vele a halakat, vagy sem. Ő beszélt is, amennyi csak a torkán kifért, én viszont csendben voltam, rövideket válaszoltam. Ez egy idő után feltűnhetett neki, mert visszafogta a szóáradatot, de egyelőre nem tett semmilyen megjegyzést vagy észrevételt. Elfogadta, hogy most csendesebb vagyok, van ilyen.

Amikor már a harmadik nap telt úgy, hogy harapófogóval kellett belőlem kihúzni bármit is, akkor nem bírta tovább és rákérdezett: mégis ugyani mi a bajom, miért nem tudom élvezni a horgászatot? Kissé vonakodva bár, de elmeséltem neki a történetet, hogy hogyan maradtam hoppon, és most tele vagyok aggályokkal, mert mi van, ha pont most üt be otthon a katasztrófa. együttérzően megveregette a vállamat, ami nem volt jó ötlet, mert majdnem belefordultunk a vízbe. Mikor végre megállt a billegés, jót kacagtunk a saját ügyetlenségünkön. Megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, Murphy már rég nem él, a törvényei is érvényüket vesztették, ne aggódjak. Viszont ha jó biztosítótársaságot keresek, akkor mindenképpen ajánlja figyelmembe a Pannonsafe biztosítót, ő is náluk van, és maximálisan elégedett a szolgáltatással. Elmesélte, hogy mennyi mindenre kiterjedő biztosítást kötött: csőtörés-kárra, rongálásra, tűzre, betörésre, sőt, még arra is, ha kizárod magad és lakatos kell hívni. Az általa elmesélt díjszabások is teljesen rendben voltak, egyáltalán nem volt drágább, mint amit azelőtt fizettem, viszont elmondás alapján nagyon lelkesek és segítőkészek, ellentétben a régi biztosítómmal, amiről ez egyáltalán nem volt elmondható.

Így már egy kicsit jobban el tudtam lazulni, ebből is látszik, hogy egy barát megnyugtató szavainál nagyjából már csak egy anyáé jobbak. Attól kezdve valahogy fokozatosan felengedtem, ellazultam, és a fennmaradó két és fél napon már igyekeztem az a barát lenni, akinek az elejétől fogva lennem kellett volna. A halak mintha megérezték volna a dolgot, az addigi gyér kapás után elkezdtek elég rendesen harapni. Sorban fogtuk a vörös szárnyú keszegeket, egy-két ponty is horogra akadt, sőt, még egy jó fél méteres csukát is sikerült botvégre kapnunk! Nem is tudom, hány éve nem volt ennyire jó fogásunk. Amit nem volt érdemes megtartani azt természetesen visszadobtuk, de egy-két nagyobból remek halvacsorát ütöttünk össze magunknak utolsó este. Megpucoltuk és megsütöttük őket, nevettünk söröztünk, végre jól éreztük magunkat.

Hazafelé már egészen vidám és feltöltődött voltam, és hála az égnek a barátomnak lett igaza: úgy várt a lakásom, ahogy hétfő hajnalban bezártam. Nem történt se katasztrófa, se tragédia. Viszont ez remek lecke volt, és következő héten az egyik első dolgom volt a lakásbiztosítás ügyem végére járni. Felvettem a kapcsolatot a Pannonsafe-fel, kértem időpontot tanácsadásra, és nem sokkal később már meg is kötöttem az új szerződést. A tanulság számomra pedig az: jobban oda kell figyelnem a dolgaimra, mert ha csak élek bele a nagyvilágba, akkor könnyen megeshet, hogy beüt a baj, és nem biztos, hogy fogok tudni tenni ellene.